Nyomtatás
Programok

Légy nyitott a világra 2024-ben is! ☀️

Gólyafészek Tábor Dinnyésen 

Környezet- és önismereti foglalkozások, sok mozgás, játék és kacagás, két turnusban, július 8-12. és 15-19 között. cool

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

5. éve gólyafészek nyári napközis tábor

Várjuk a táborozni vágyó gyerekeket. Bázis: a Dinnyési Hagyományőrző Központ lesz, ami a gyerekek véleménye alapján az eddigi legjobb helyszínünk volt az elmúlt években. 

Várjuk szeretettel a székesfehérvári és környéki, valamint a tókörnyékről érkező gyerekeket is!

A Székesfehérvári gyerekekkel a találkozóhely a székesfehérvári vasútállomás, ahol már reggel várni fogjuk a gyerekeket és a nap végén ide érkezünk vissza. Az utazás természetesen felnőtt kísérővel történik. Természetesen, aki szeretne minket meglátogatni dinnyési bázisunkon, érkezhet oda is gyermekével.

Idén is színes programok, kalandok, sport, játékos tanulás, kirándulás, buli és szórakozás várja a hozzánk érkezőket.

Ebben az évben minden a várak körül forog. Számtalan izgalmas kimozdulós program várja a táborozóinkat, szuper kézműves foglalkozással, kreatív játékkal.

Két turnusban tartjuk a foglalkozásokat, egységesen 8-tól 16 óráig:

Korcsoport: 7-13 év

Részvételi díj: 55.000,-Ft/fő/hét (előleg befizetése szükséges: 20.000,-Ft.)

Az ár tartalmazza:

Bővebb felvilágosítást Messengeren, e-mailben kérhetnek!

Jelentkezni folyamatosan lehet a heti turnusok létszámhatáráig, de legkésőbb június 1-ig az ide kattintva letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lap email-ben történő visszaküldésével.

Az előleget az alábbi bankszámlaszámra kérjük utalni: